A NAV NYOSZ Egri Adóügyi Nyugdíjas Klub kis csapata május 29-én dr. Löfflerné Juditka szervezésében Erdőtelekre kirándult látogatást tenni az Arborétumban. Remek időben az autóbuszállomáson gyülekeztünk és keltünk útra a menetrend szerinti járattal.

Erdőtelek Heves vármegyei település, melynek fő nevezetessége az Arborétum, mely a Buttler-kastély egykori parkjából lett kialakítva, 1950-től védett élőfa-gyűjtemény. Meg kell említeni, hogy ez a kastély és a kastély egykori parkja képezi Mikszáth Kálmán: Különös házasság c. regényének helyszínét.

Megérkezve a belépőjegy megvásárlása után jártuk be a napjainkban mintegy 6 hektáron elterülő Arborétumot. Az Arborétum létrehozása 1895-ben született meg ifj. dr. Kovács József fejében, aki ennek érdekében orvosként elismert botanikussá képezte magát. Nagy érdeme, hogy az Alföld egyik legmelegebb és legszárazabb részén olyan örökzöldekben bővelkedő arborétumot hozott létre, amely külföldi szakmai körökben is méltán keltett feltűnést. A csapadékhiány hátrányos hatását a kert mellett lévő őslápos-égeres és a szomszédos Hanyi-ér ellensúlyozza.

A kertépítésben segítségére volt Gottsalk Antal, aki jól képzett kertész volt: jól ismerte a nyugati kertkultúrát és művészetet. Külföldi kapcsolatai révén sok növényi ritkaság, újdonság került Kovács doktor tulajdonába. A gyűjtemény az 1920-30-as évekre országos hírnévre tett szert. Dr. Kovács József 1945-ben bekövetkezett halála után a gyűjtemény az új tulajdonosok hozzá nem értésének köszönhetően óriási pusztulásnak indult. A végleges pusztulástól a moszkvai füvészkert tudományos munkatársai mentették meg, akik jó ismerői voltak dr. Kovács Józsefnek és éppen őt keresték a halála után. A látványon felháborodva azonnal intézkedtek, ennek köszönhetően az Arborétum az Országos Természetvédelmi Tanács 1950. május 30-i rendelete alapján természetvédelmi terület lett.

Az Arborétum növényállománya díszfákból, díszcserjékből, örökzöldekből, évelőkből és természetes talajtakarókból áll. Több mint 1200 faj található itt, köztük igazi ritkaságok, különlegességek: van itt hatalmas termetű krími hárs, észak-amerikai vöröstölgy, teltvirágú vadgesztenye, lassan növő tiszafa, melynek termése a ritkább, sárga színű, kúszó boróka,  szillevelű gumifa, kínai selyemfenyő. Láthatunk itt 100 éves kocsányos tölgyet, a több mint 100 évesre becsült 3,5 m magas cukorsüveg fenyőt, óriás életfát, fehértölgyet, vasfát, folyami cédrust, kínai mamutfenyőt, puffadt termésű csörgőfát. Meg kell említenünk az örökzöldeket: magyal, aprólevelű kecskerágó, borbolya, erika; a díszcserjéket: madárbirs, trombitafolyondár, rózsalonc, orgona; valamint a több száz fajtából álló dáliagyűjteményt. Az angolparkszerűen kialakított részen található a mesterségesen létrehozott tó, mely vízinövények, siklók, halak, békák élőhelye.

Sétánk során sok érdekességnek, ismeretnek a birtokába jutottunk és csodálhattuk meg ezeket az igen különleges és ritka növényeket.

Mindenkinek csak ajánlani tudjuk ennek az Arborétumnak a megtekintését, még iskolás gyermekeknek is hasznára válik, főleg, akik a botanika után érdeklődést mutatnak. Akár egész napos kirándulásnak is beillik.

Lejegyezte: Nagy Jánosné Márti

NAV NYOSZ Egri Adóügyi Nyugdíjas Klub tagja