A pandémia által ránk kényszerített hosszabb kihagyás és csend után Pécsen újra megszervezésre került a korábban már hagyománnyá vált Idősek világnapi koncert a pécsi Kodály Központban. Két napon keresztül több koncertet tartottak. A korábbiaktól eltérőn idén nem tudtunk az egész klub számára jegyeket szerezni, mivel korlátozták az egy személynek kiadható jegyek mennyiségét.

Ennek ellenére egy kellemes, még a nyarat idéző októberi napon szép számmal jöttünk össze ezen az önkormányzati rendezvényen.

Idén a szervezők egy kis meglepetéssel is kedveskedtek nekünk, mert már a gyülekezés ideje alatt is Pécs város mazsorett csoportja színvonalas kis műsorával szórakoztatott bennünket.

Az ünnepség az előzetes meghirdetett időpontban kezdődött a központ nagy hangversenytermében. A nap háziházigazdájának köszöntője után városunk polgármesterének, Péterffy Attilának videóüzenetét hallgathattuk meg, mivel ő halaszthatatlan elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen.

Ezt követően városunk hivatásos művészei, a Pannon Filharmonikusok zenészei, a Liszt Ferenc Zeneiskola növendékei és a Pécsi Nemzeti Színház magánénekesei adták át nekünk színes zenei csokrukat.

A kellemes délután után mindenki ünnepi hangulatban térhetett haza abban bízva, hogy a jövőben is folytatódik majd e szép hagyomány.

Fischer Péter

Baranya Vármegyei Nyugdíjas Klub