A tomboló nyár és nyári viharok egy rövid szünetében a Baranya Vármegyei Nyugdíjas Klub tagjai egyik társunk hűs szőlőlugasa alatt jött össze egy stratégiai megbeszélésre. Ugyanis nyár ide vagy oda, közeleg szeptember 3-a, szövetségünk hagyományos nyárbúcsúztató rendezvénye.
A séf személye, a főzésmenete, a sportversenyeken való részvétel megbeszélése indokolttá tette a rendkívüli összejövetelt, amelyre Dobos Ágnes kultúrosunk biztosította a helyszínt.
A program résztvevői – az igazoltan távollévők kivételével – a meghívást elfogadva egy kedélyes beszélgetés keretében sikeresen megválasztották a főző csapat tagjait, séfet is találtunk, és természetesen a részletekben is megállapodtunk.
A jó hangulatról a délután háziasszonya által készített finom pogácsa és a többiek által hozott olajozó folyadék és sós sütemény, illetve a találkozás öröme gondoskodott.
Így az eredményes megbeszélés után klubunk is beadhatta nevezését a nagy napra.
Fischer Péter
Baranya Vármegyei Nyugdíjas Klub


