Vasárnap kora reggel gyülekeztünk a kaposvári vasútállomáson, hogy klubtagjainkkal ismét Budapestre utazzunk. Izgalomra adott okot, hogy jósoltak némi esőt és a célpontunk az ELTE Füvészkertje volt. Az égiek most is velünk voltak, délelőtt felhős, délután már napos idő volt. Magyarország első botanikus kertjét, amely 3ha alapterületű, a hajdani Festetics kastély mellől, „bambuszerdőn” áthaladva, a helyi szakvezetővel indultunk felfedezni, aki ismertette a 8 ezer növényfajt bemutató gyűjtemény kiemelkedő különlegességeit és megismerhettük a kert több mint 250 éves történetét. A Nagyszombatban 1771-ben alapított botanikus kert jelenlegi helyén 1847-től található és 2008-óta viseli a „Füvészkert” nevet, amelyet jól ismerhetünk Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című regényéből. A természetvédelem alatt álló terület 2005-óta a Magyar Örökség díj tulajdonosa és 2006-ban Kulturális Örökség védelem alá került.
A vezetett séta során, majd egyénileg is láthattuk a több mint 150 éves páfrányfenyőt, a 100 éves bonsai fákat, törpe mandulafát, júdásfát, japán cseresznyefákat, a kiwi cserjét és a legidősebb, legritkább fenyőfa fajtát. Sétánk során betértünk a Viktória-, a Pálma-, és az Ausztrál-házba, amelyekben olyan érdekességeket láthattunk, mint a kakaó cserjét és termését, kávécserjét, citrusféléket, termő „banánfát” és számtalan pálma fajtát. Megcsodálhattuk többek között az orchidea, bromélia és kaktuszgyűjteményt, a rovarfogó növényt, fűfát és a kefevirágot. A Viktória-ház medencéjében a nyíló tündérrózsák között természetesen helyet kapott a Nemecsek Ernőről készült szobor is. A szabadban sziklakertet, szépséges virágokat, különböző cserjéket, gyógy-, haszon-, és fűszernövényeket láthattunk még.
A Füvészkerti kirándulásunk időpontját a több éve hagyományosan itt megrendezésre kerülő Sakura ünnep miatt időzítettük az elmúlt hétvégére. A japán tradicionális Ohanami ünnephez és a japán cseresznyefa virágzáshoz kapcsolódó esemény zajlott a kertben. A látogatók részt vehettek rövid japán nyelvórán, gooktatáson és manga bemutatón. Láthattunk harcművészeti bemutatót és az ifjúság kendó bemutatóját. A vállalkozó szelleműeket kimonóba is beöltöztették. A kastély emeletén ízelítőt kaptunk a japán koto hangszeren játszott élő zenéből és japán ihletésű kerámiákat, szőtteseket és kendőket tekinthettünk meg.
A délutáni napsütésben már sokan plédekre telepedve piknikeztek a parkban.
Ismét egy különleges napot töltöttünk együtt és vidáman, feltöltődve indultunk haza.
Vajna Ferencné
Somogy Vármegyei Adóügyi Klub


