A Fejér Megyei Adóügyi Klub életében a Március 8-a nem csak a nemzetközi nőnap miatt volt jeles ünnep, hisz 2013-ban ezen a napon alakultunk.

Szokott helyünkön örömmel és izgatottan gyülekeztünk, hogy ünnepelhessünk magunkat és megalakulásunk 10. évfordulóját.

Egy év tizeddel ezelőtt 14 fő döntött úgy, hogy tartozni szeretne valahová, és megalakították a klubunkat, valahova akartunk tartozni, nyugdíjas létünket élve, és nem bezárva a négy fal közé. Az eltel évek alatt klubunk létszáma jelentősen megnőtt, már 42 fővel ünnepelhettünk. Tagjaink között a legfiatalabb 59 éves és a legidősebb tavaly ünnepelte 80. születésnapját.

Nagy örömmel és egy, az évfordulóra emlékeztető 10-es számú mezbe öltöztetett   csokival köszöntöttük a megjelent klubtagjainkat és meghívott vendégeinket:  Menyhárt Róbert Igazgató urat, Dr.Gera Zsuzsa Osztályvezető Asszonyt, valamint a szövetség titkárát Gregorné Abonyi Ilonát s nem utolsó sorban régió felelős minőségében Jung Istvánné klubtagunkat.

Tagjaink nagyon kitettek magukért, igen szép és finomságokkal teli asztalt varázsoltak a megérkezésüket követően. Az ételek és a terítés és mutatta, hogy most mindenki ünnepre készült!

Feketéné Irénke, klubunk vezetője bevezetőjében köszöntötte a megjelenteket és  a nőnapra gondolva jegyezte meg, hogy  nőnek lenni rettenetes nehéz feladat, mert ez elsősorban a férfiakkal való foglalkozásból áll….

Ezt követően ismertette a klub megalakulásának és az elmúlt tíz év történéseit. Derűsen gondoltunk vissza a megszámlálhatatlan kirándulásra, várak, kastélyok,  színház látogatásokra, illetve   az elmúlt évekre és a sok-sok kedves történetre. Megemlékeztünk azokról a társainkról is, akik már nincsenek közöttünk. A nőnapról sem feledkeztünk meg minden klubtársunk kapott egy szál rózsát. Igazgató úr is köszöntötte a megjelenteket és a tőle megszokott közvetlenséggel, s a   hozott pezsgővel kívánt nekünk boldog nőnapot és még sok-sok élményben gazdag nyugdíjas évet, jó egészséget. Beszédében hangsúlyozta, hogy a jövőben is legyenek céljaink, s ebben a nyugdíjas klub is komoly szerepet képes vállalni. Hiszen az is egy cél lehet – mondotta – hogy egy közösséghez tartozzanak, olyanokhoz, akikkel többé-kevésbé van közös múltja is az embereknek. S ez pedig a NAV nyugdíjas klubjánál adott.  A szövetség titkárától is kaptunk kedves szavakat és gratulációt. A hivatalos rész lezárása képpen Györe Ibolya erre a napra írt versét hallgathattuk meg.

Ezt követően a gyönyörűen megterített büféasztal mellett folytatódott az ünneplés, finomabbnál finomabb ételeket és sütiket kóstolhattunk.

Nagyon jó hangulatú délutánt töltöttünk együtt. Reményeink szerint ez mutatja, hogy nemcsak múltunk, de jövőnk is van így együtt!  Kreatívan és aktívan nézünk a jövőbe. Kívánjuk, hogy a majd nyugdíjba vonuló társaink minél többen csatlakozzanak ehhez a közösséghez, magunknak pedig azt, hogy sorainkban köszönthessük majd ezeket az új tagokat.

Pupné Kiss Ildikó vez.tag