2023. január 26-án Budapesten, a Hungária krt. 112-114. szám alatt lévő NAV Informatikai Intézet PRO PORTORIO termében, 11.00 órai kezdettel került sor az idei Nemzetközi Vámnap megünneplésére.

A teremben már jóval a kezdés előtt elfoglalták helyeiket a meghívottak: államtitkárok, tábornokok, társszervek képviselői, a NAV felső vezetői és az elismerésben részesülők népes csapata.

Az ünnepség a Szervezethez illő szigorú rendben, fegyelmezetten zajlott!

A Bevetési Egység tagjai általi ünnepélyes csapatzászló bevonultatása után a Pénzügyőr Zenekar előadásában elhangzott a Himnusz, majd tapasztalt tábornokok és egy frissen avatott pénzügyőr tiszt előadásában méltatták a Nemzetközi Vámszervezet munkáját, a Szervezet működésének szükségességét és fontosságát. Az utánpótlás nevelését, kiképzésének szükségességét, a tapasztalatok átadásának fontosságát a következő generációk felé!

Érdekes és újszerű volt látni és hallani, hogy a Himnusz vers formájában került előadásra a NAV különféle szervezeteinek, egységeinek csoportos és folytatólagos előadásában. Természetesen kivetítő vásznon, előre felvett és szerkesztett videó formájában.

Ezt követően Vágujhelyi Ferenc államtitkár Úr, a NAV elnöke számtalan elismerést adott át egyenruhában és polgári ruhában szolgálatot teljesítő NAV dolgozóknak, társszervek munkatársainak és nyugállományú személyeknek, így a NAV NYOSZ elnöksége által javasolt négy tagtársunknak is!

Melegh Imre nyugalmazott pénzügyőr főhadnagy a Fővárosi pénzügyőr klub tagja pénzügyőr századossá,

Balogh László pénzügyőr hadnagy az Észak-alföldi régió felelőse pénzügyőr főhadnaggyá,

Kunvári Gábor pénzügyőr hadnagy a Pécsi pénzügyőr klub tagja pénzügyőr főhadnaggyá,

Kovács Sándor pénzügyőr főtörzszászlós a Szolnoki pénzügyőr klub vezetője pénzügyőr hadnaggyá lépett elő.

Az elismerések átadása után a Pénzügyőr Zenekar közreműködése mellett kivonult a csapatzászló és a díszvendégek.

Az ünnepség után állófogadásra került sor.

Számomra megtiszteltetés volt, hogy a NAV NYOSZ pénzügyőr alelnökeként én képviselhettem Szövetségünket a központi ünnepségen.

Horváth Zoltán pénzügyőr alelnök

 

A fényképeket – az utolsó kivételével, mely Balogh Lászlótól érkezett – a NAV sajtótól kaptuk. (szerk.)