A Somogy Megyei Adóügyi Klub tagjaival az ősz folyamán elsősorban kulturális programokon vettünk részt. A szeptemberi Szarvas-Békéscsaba kétnapos kirándulás után októberben nyárbúcsúztatót tartottunk Kisbajomban, majd a somogytúri Kunffy Lajos Emlékmúzeumot látogattuk meg, amelyekről már beszámoltam. Október végén a kaposvári Nagyboldogasszony Székesegyházban tartott orgonakoncerten kezdtük az Adventi ráhangolódást, majd klubgyűlésen beszéltük meg a következő időszak terveit.
November 22-én kora reggel vonattal utaztunk Budapestre, ahol a Magyar Nemzeti Galériában Kaposvár szülötte Vaszary János (1867-1939) festőművész „Az ismeretlen ismerős” címmel nyílt életmű kiállítását tekintettük meg tárlatvezetéssel. A művész tanulmányait Székely Bertalannál kezdte, majd Münchenben és Párizsban tanult, de nagy hatással voltak rá Hollósi Simon nagybányai festőtelepének alkotói is. A tárlaton 70 festményét tekinthettük meg, köztük 24 ezidáig ismeretlen, a közelmúltban egy pincében fellelt művét. Vaszary különböző korszakaiban, eltérő stílusokban alkotott, melyet időrendben követhettünk végig a kiállításon.
Délután a Bajor Gizi Színészmúzeumban Latinovits Zoltán „Az embernek röpülni boldogság” című kiállításán kísérhettük végig a „Színészkirály” rövid életének és munkásságának állomásait. Kiváló tárlatvezetéssel ismerhettük meg az alkotás gyötrelmeivel, örömével és bánatával küzdő tragikus sorsú művész alakját.
December 4-én ismét a fővárosba vezetett az utunk, ahol első állomásunk a Szépművészeti Múzeum El Greco (Domenikosz Theodokopulosz, 1541-1614 ) az európai művészettörténet kiemelkedő mesterének kiállítása volt. A festőművész hazánkban első alkalommal látható, nagyrészt egyházi témájú, több mint félszáz alkotását láthattuk, melyek között a Szépművészeti Múzeum tulajdonában lévő alkotásokon kívül Toledóból, Madridból, a párizsi Louvre-ból és a londoni N. Gallery-ből kölcsönzött műveket is megcsodálhattuk a rendkívül felkészült tárlatvezető kalauzolásával. Az állandó kiállítást már egyénileg néztük meg, majd kicsit megpihenve elfogyasztottuk az ebédünket és kávézás után indultunk tovább.
Délután a „Bámulatos Bazilika orgonakoncerttel” programon vettünk részt. A különleges történelemmel, építészettel, legendákkal átszőtt, profi módon vezetett séta során kívül-belül megismerhettük a lenyűgöző Szent István Bazilikát, majd rövid orgonakoncertet hallhattunk.
Hazaindulásig volt még időnk bejárni a Bazilika melletti Adventi vásárt is, ahol ki-ki igénye szerint teával, forralt borral próbált felmelegedni, vagy éppen ajándékot vásárolni.
Késő este érkeztünk haza fáradtan, de ismét csodálatos élményekkel gazdagodva.
December 14-én ebéddel és ajándékozással összekötött karácsonyi ünnepséggel zárjuk az idei évet, melyre elfogadta meghívásunkat Koltainé Magyar Zsuzsanna Igazgató Asszony is.
Az ünnepségen jótékonysági gyűjtést szervezünk hátrányos helyzetű gyermekeknek színházjegyre a Csiky Gergely Színház előadásaira.
- január 2-án a színházunk Újévi Gálakoncertjén már klubtagjainkkal együtt köszöntjük az új évet.
Minden kedves nyugdíjas társunknak áldott karácsonyt és boldog új évet kívánok!
Vajna Ferencné, Somogy Megyei Adóügyi Klub


