Maroknyi, de nagyon lelkes csapatunk, a debreceni egyesült vámos és adós klub szeptember 22-26. között egy rendkívül gazdag, négynapos kiránduláson vett részt Varga István klubvezetőnk szervezésében.
A kora reggeli órákban indultunk, és első állomásunk Dinnyés volt a Velencei tó partján. Ott a Várparkban tettünk egy látogatást, ahol ma már csak romokban álló várainkat elevenítették meg makettben, eredeti alaprajzok alapján.
Megtekintettük az Aranybulla emlékművet Székesfehérvár közelében, Székesfehérváron az országalmát és a Romkertet néztük meg. Ezután továbbmentünk a közeli Nádasdladányra, ahol a gyönyörűen felújított és berendezett Nádasdy kastélyt jártuk végig idegenvezetéssel, majd a kastélyparkban is tettünk egy rövid sétát.
A második napunk Veszprémben, a Fenyves malomban indult, amely Veszprém egyetlen, épségben maradt, működő vízimalma. Ezt követően tovább buszoztunk Herendre, ahol a mini manufaktúrában megismerhettük a porcelán készítésének folyamatát, a múzeumban pedig szebbnél szebb porcelán tárgyakban gyönyörködhettünk. Láttunk pl, egy porcelán kakast, ami Károly herceg és Diana hercegnő kandallóját is díszíti, és egy porcelánból készült világtérképet, ami illusztrálja, hány országgal van a manufaktúrának üzleti kapcsolata. Igazi élmény volt a kávézóban herendi csészéből kávézni.
Ezután az úrkúti őskarszt nyújtott érdekes természeti látnivalót, majd a Kab-hegyi kilátóból nyílt kilátásunk a Balatonra és a Balaton felvidékre.
Balácán a Magyar Nemzeti Múzeum római kori villagazdasága nyújtott különleges látnivalót. A mediterrán hangulatú parkban 3-4. századi lakóház és környező épületei tekinthetők meg eredeti falfestményekkel és mozaikpadlókkal.
Késő délután a városnéző kisvonattal ismerkedtünk szállásadó városunk, Veszprém nevezetességeivel.
Harmadik napunkat Sólyon kezdtük, ahol Szent István kardját láthattuk. Alkalmi idegenvezetőnk, a helyi plébános elmondása szerint e helyt dőlt el Koppány és István csatájában a kereszténységünk.
Öskü kerek temploma is érdekes színfoltja volt a kirándulásunknak, Tésen pedig megállapíthattuk, jó helyre telepítették egykor a szélmalmokat. Az 1840-ben épült szélmalom – mondják – ma is működőképes. Óriás méretű kulcsot kaptunk, hogy belülről is megtekinthessük.
A szépen felújított csetényi kastély érdekessége, hogy miután a helyreállításhoz szükséges támogatásokat megszerezte a község, helyi szakemberek végezték a munkálatokat, s a falu apraja-nagyja részt vett társadalmi munkában az utolsó simításokban. Ma rendezvényhelyszínként funkcionál.
A zirci apátság csodás barokk oltárát, freskóit, történetét egy üdítő humorú szerzetes mutatta be számunkra, élvezet volt hallgatni.
Zircről Bakonybélbe vezetett utunk, itt a Csillagdában szereztünk új ismereteket, majd a szent kútnál elmélkedhettünk.
Utolsó napra a Cuha szurdoki séta maradt, az is elég rövidre sikerült, mert eleredt az eső. A szurdok varázsa, a patak már nem csörgedezett a túraút során, a tikkasztó nyárban elapadt. Egyébként kilencszer kéne átkelni rajta.
Végső állomásunk, Székesfehérváron a Bory-vár megtekintése után rengeteg élménnyel gazdagodva indultunk vissza Debrecenbe.
Köszönet a szervezésért!
Szabó Imréné


