Az elmúlt évek szép emlékű Római-parti halazásokat emlegetve, Untener Erika még a nyár kezdetén elhatározta, hogy ebben az évben is megszervezi a két klub részére ezt a programot. Igaz, kicsit megcsúszva, de még az igazi ősz beállta előtt sort tudott erre keríteni. Erikát ismerve sejtettük, hogy valami újdonságot is belevisz majd a kiírásába. Római-partra utaztunk már hajóval, tömegközlekedési eszközzel (busz, HÉV), de vonattal még nem. Na ez lett az újdonság.

Ezért aztán a Fővárosi és a Dunakanyar Pénzügyőr Klub huszonegy tagja a Nyugati pályaudvaron gyülekezett, hogy aztán Újpestig vonattal utazzunk, majd az állomáson leszállva, felsétáljunk az Újpesti vasúti hídra (nem hivatalos nevén: Északi összekötő vasúti híd). Ez Budapest egyik vasúti Duna-hídja, amely a Népsziget felett vezet át, és a Budapest-Esztergom vasútvonal forgalma mellett a gyalogos, a kerékpáros és manapság már mindenféle elektromos kütyük közlekedését is szolgálja. Sétánk során először az újpesti öbölben különféle hajókat láthattunk, majd gyönyörű panoráma tárult elénk észak felé, délre a város felé, a gázgyár épületére, a Hajógyári szigetcsúcsra, a Népsziget sétányára. A hídon átérve majd lesétálva, máris a Római-partra értünk, ahol különféle vendéglátó egységek közül, mi a Nyárfást választottuk.

A frissen sült hekk, egyéb finom étkek és a jó csapolt sör elfogyasztása előtt a két klubvezetőnk – Erika és Marika – aperitifként fontos információkkal, program kínálatokkal látta el csapatunkat. Beszélgettünk, viccelődtünk, jó levegőn voltunk, szóval jól éreztük magunkat egymás társaságában.

Köszönjük Erika!

Csík Bálint

Fotó: Vidra András