Nemrég jártunk Kerecsenden a Berek-erdőben az odvas keltikében (szentgyörgy virág) gyönyörködni. Kísérőnk már jó néhány éve Ercsényi Károly nyugdíjas pénzügyőr és tájegység vezető is, aki minden alkalommal nagy lelkesedéssel vezetett végig a csodás tanösvényen.
A kiadós séta után, mint mindig, most is ellátogattunk a Kerecsendi Hagyományok Házába (Tájházba), melynek ő a kezelője, gondozója. Fáradtságot nem ismerve gyűjti, ápolja és karbantartja a régiségeket mindenféle támogatás nélkül, megmentve ez által az enyészettől. A képeken is látható, hogy mennyi sok szép régi dolgok kerültek összegyűjtésre, majd kiállításra, amelyeket régen elődeink viseltek, illetve használtak a mindennapjaik során.
Ekkor határoztuk el, hogy rászánunk pár órát és kitakarítunk a Tájházban. Amikor klubvezetőnk Csehné Gizike tájékoztatta Karcsit tervünkről, szinte el sem akarta hinni. Április 22-én reggel öten útra keltünk Kerecsendre. Nagyon jó hangulatban, vidáman fogtunk hozzá kitűzött feladatunkhoz, melyben Karcsi barátunk is aktívan részt vett.
Úgy érezte mindegyikünk, hogy segítő szándékunkkal boldoggá tudtunk tenni egy igen értékes EMBERT, aki ennyire szívén viseli környezete hagyományainak ápolását és települése régiségeinek gyűjtését!
Reméljük, hogy egy kicsit a mi klubtagjaink is hozzájárulhattak a hagyományok „ápolásához” a Föld napján!
Szívesen tettük, és a jövőben is lehet számítani közös munkánkra!
Lejegyezte:
Nagy Jánosné Márti
a NAV NYOSZ Egri Adóügyi Nyugdíjas Klub tagja


