Lennék felhő a nyári égen,
Ragyognék fénylőn, tisztán, kéken.
Vagy lennék napsugár, simogató,
Felhőn, levélen mindenen átbújó.
Azt hiszem, falevél is szívesen lennék,
Üzennék annak, akit szeretnék.
Szállnék tengeren, viharon át,
Hogy megsúgjam a szívem legmélyebb titkát.
És lennék vihar, mindent elsöprő!
Büntetve azt, aki mindig önző.
Tépázva oly sérthetetlen pajzsát,
Letörve dühödt önnön akarását
Aztán elcsitulnék, simogató szellő lennék,
Ami kedves nekem, mindent átölelnék.
Fújnék, duruzsolnék, bújnék minden helyre,
Ahol várnak, félnek és ahol szeretnek.
S végül lennék csillag a tündöklő égen,
Ragyognék és világítaná a Földet a fényem.
Mutatnék utat jóknak, kedveseknek…
S nem hagynék fényt a kegyetleneknek.
