Évzáró összejövetelt szervezett a debreceni klub is, de csak csendesen, hasonlóan az eltelt esztendőhöz.
Előzőekhez igazodva a FANDANGÓ- étterem adott helyet az összejövetelünknek.
Habár a megjelentek létszáma is mutatta, hogy óvatosságra vagyunk késztetve, de a bejelentkező klubtagok csak megérkeztünk a várt együtt töltendő közös estére, évzáró találkozónkra. A hangulat is oldódott a kedves ismerős klubtagok érkezésével, az újratalálkozás jó érzésével foglaltunk helyet az asztaloknál.
A klub vezetőnktől köszöntője után évértékelést, visszatekintést elvégzett munkánkról, s jövő évi (2022-ben) előttünk álló feladatokról is kaptunk rövid tájékoztatást és ajánlásokat. Többek között a NAV. NYOSZ vezetőségben történt változásokról, szerkezet átalakításról is részletes ismertetést hallgattunk meg.
Klubvezetőnk köszöntötte továbbá a kerek évfordulósokat, s elismerő okleveleket, valamint tárgyjutalmakat adott át a tisztelt kollégáknak.
Megköszönte az aktívabbak munkáját, elismerő köszönő szavakkal méltatta az év során a rendezvényeinkben szorgoskodókat.
A területi referensünk: Balogh László úr is elismerő szavaival emelte az est hangulatát. Méltatta a klub-vezetőnk erőn felüli, kitartó eddigi munkáját és kérte a klubtagok további aktív támogató hozzáállását a klubvezetés munkájához.
A bőséges és finom, jó vacsorát pedig ezt követően fogyasztottuk amelyet LAJTOSNÉ MARIKA saját készítésű ízletes tortájával nyomattunk még meg.
A tortával szerettünk volna megemlékezni arról is, hogy az idén 10 éves, az, ujjá alakult klub.
Vártuk, igen vártuk már ezen összejöttünket, készültünk is rá és az egyébként ADVENTI-i várakozásnak, elcsendesülésnek a lényege, hogy a várakozás beteljesüljön az a fentiekben foglaltak szerint megtörtént. Nagyon jó volt az együtt töltött esti találkozás, közös asztalnál az egymásnak szóló öröm mondatokban kifejezett érzéseinket megosztani.
További szép ünnepi készülődést, jó egészséget, Áldott, Békés Karácsonyt, majd jó Szilveszterezést és Boldogabb Új Évet Kívánunk mindnyájunknak.
Gorzsás Antal


