A Győri Pénzügyőr Nyugdíjas klub tagjai belvárosi sétát szerveztek, amelynek úticélja az óriáskerékre felülés volt. A vasútállomástól nem messze a 750 éves városháza előtti téren beszéltük meg a találkozást, ám nem mindenki ért oda időben, hanem kényelmesen a megbeszélt útvonalon lesben állva a forraltboros pavilonnál várakoztak. A Baross úton mindkét oldalon nagyon sok pavilon sorakozott különféle termékeket árusítva, szaloncukrot, süteményt, ajándéktárgyat, kürtöskalácsot, gyümölcsöket, forralt bort (különféle minőségben és ebből volt a legtöbb), melyeknél a hideg szélben időztünk, sőt meg-meg álltunk egy másik pavilon termékét ellenőrizve. A forralt bor minősége nem volt egyforma, többféle ízesítéssel és erősséggel kínálták. Nagy szükség volt a felmelegítéshez és az időközben jelentkező étvágy fokozáshoz. A lángost és velős pirítóst nem hagytuk ki, sőt a gyomorműködést felpezsdítő kisüsti is elkelt, igaz magas áron, de ilyenkor az sem számít.
Felmelegedés és az éhség csillapítása után tovább haladtunk az óriáskerék irányába, amelyet a Duna-kapu téren felállítva megtaláltunk. Közben gyönyörködtünk Győr belvárosának feldíszítésében, az idő haladtával az esti fények életre keltét követően már szebb volt az utcák, terek látványa. A Széchenyi téren templom előtti pavilonokat bejárva, ahol inkább ajándéktárgyakat és ruhanemüket árultak, a Betlehemes istálló pavilonjának díszítésének csodálatát magunkba raktározva eljutottunk a Révfalusi-híd előtti Duna-kapu térre.
A tágas szép látványú téren felállított óriáskerékre négyes csoportokban ültünk fel. A nyitott, szellős kabinokban a hideg műanyag ülőkékre plédeket vittünk magunkkal, amelyet a személyzet biztosított. Magasba száguldva gyönyörű látvány tárult elénk, az 50 méteres magasságból csodáltuk a városrészt. Felemelkedéskor először jelentkező szédülést leküzdve, ahogyan megállt a hatalmas monstrum fordulata, új utasokat begyűjteni az üres kabinokba, a „szörnyeteg óriáskeréken”, bátorkodtam felállni és óvatosan fényképezni. Más volt a látványa a jégpályának, a domború tükör mellett elhelyezett szarvas vontatta szánnak, a városrész templomainak a vöröses színben lemenő égbolt hátterével. Jó pár felvételem sikeres lett az esti fények és a naplemente nyomdokában, ám nem tartott sokáig a házak fölötti gyönyörködésünk, mert ahogyan mondani szokás minden jónak egyszer vége tér és a negyedik fordulatot követően az alsó szinten megállt a lassú mozgással forgó szerkezet, kiszálltunk. Ismét összegyülekezve beszéltük meg a kerekes kalandot.
Sötétedett, az utcákban a fények erősödtek, nekünk is erősíteni kellett a mínuszos hidegben, amikor jól esett a villányi vörös forralt bor. Elköszöntünk egymástól bízva abban, hogy december 14-én ismét találkozhatunk, de már fehér asztal mellett, ahol búcsúzunk az évtől, karácsonyi jókívánságok közepette.
Jáni Lajos
