Kedves Tagtársak!

A COVID-19 és a kapcsolódó intézkedések miatt megpróbáltatásokkal teli időszak van mögöttünk és – bár a vakcina némi bizakodásra ad okot, de – jelenleg még ismeretlen hosszúságú korlátozások között kell élnünk.

Ebben a „bezártságban”, amikor a járvány megfékezése miatti tiltó intézkedések miatt nincs, nem lehet élő kapcsolat köztünk, azzal a kérdéssel fordulok minden taghoz, hogy írjon nekünk, és javasoljon olyan ötleteket, mellyel virtuálisan színesíthetjük, helyettesíthetjük a klubéletet.

Olyasmire gondolok, mint a Fotópályázat, vagy a Mini Galéria, vagy a „Karanténban” kreatívan kezdeményezések. Ha érkeznek érdekes és megvalósítható ötletek, azokat igyekszünk a Facebook oldal és a honlap felhasználásával megvalósítani, hogy addig is „láthassuk, érezzük” egymást, még ha elektronikus eszközökön keresztül is.

Mint azt talán olvastátok, az elnökség idén is egyszer már alkalmazta a videó konferencia módszerét, ahol a résztvevők kapcsolatba kerültek egymással. Ajánlom a kluboknak, hogy próbálják ki a lehetőséget.

Remélem számtalan ötlettel fogtok bombázni bennünket a nyugdijas@nav.gov.hu e-mail címen és ezek valóra váltásával csak túléljük a „börtön időszakot”.

Kaizinger Tibor elnök megbízásából: Horváth Attila alelnök